Ne ronts appostul a házba! – Felkészülés a digitalizációra 1.
Napjainkban nagy eséllyel már lehetetlen olyan szektort találni, amelynek legalább néhány szereplője ne indult volna el a digitalizáció útján. Szinte mindenki digitalizál: a nemzetközi piackutatás élvonalába tartozó IDC tavalyi becslése alapján 2023-ban a globális szervezetek 90%-a részesíti előnyben a digitális eszközökbe való beruházást. Ezzel párhuzamosan 2022 és 2024 között a digitális transzformációs piac összetett éves növekedési rátája meghaladja a 16%-ot, és ezzel az összes infokommunikációs technológiai beruházás több mint felét teszi majd ki.
Mindeközben a magyar kkv-k 59%-ának nincs kidolgozott informatikai stratégiája – derül ki a Microsoft Magyarország megbízásából készült 2021-es felmérésből; annak ellenére sem, hogy ugyanezen vállalatok közel kétharmada szerint egyértelmű lépéseket kellene tenniük a digitális átalakulás irányában. Másképpen fogalmazva: a magyar vállalkozások egyre nagyobb része akar digitalizálni – de hogy miként lássanak hozzá, az a többség számára bizonytalan.
A GTMentor tapasztalata alapján ilyen esetben jellemző, hogy a cégek (vagy még inkább a cégen belül egy vagy több, a témában elkötelezetten élharcos vezető) néhány, hasznosnak tűnő applikáció kiválasztásával fejest ugranak a „digitalizációba” – idézőjellel, hiszen sokan a mai napig egyenlőségjelet tesznek a szoftverbevezetés és a digitális átalakulás közé. Egy (súlyosabb esetben egyszerre több) új szoftver megvásárlásával és a kollégák felhasználói fiókokkal való elárasztásával azonban még nem leszünk digitálisan működő vállalat. Valójában a digitalizáció jóval alapvetőbb és átfogóbb változást jelent(ene) egy vállalat életében, amely akár teljes üzleti folyamatok átalakulásához vezethet – ez pedig végső soron a munkavállalók mindennapi gyakorlatát és szokásait érinti majd közvetlenül. Ezzel lényégben kimondhatjuk, hogy a digitalizáció valójában egy komoly és összetett szervezeti változási folyamat – és mint ilyen, könnyen zsákutcába juthat, ha nem tekintünk rá változáskezelési projektként.
A digitalizációs (úgy is mint szervezeti változási) kudarcok hátterében legtöbbször az elégtelen vagy hiányos előkészítés áll. A GTMentorral éppen ezért javasoltunk egy jóval tágabb perspektívából való kiindulást a legutóbbi, digitális transzformációt előkészítő projektünk során.
A digitalizáció előkészítése
Amikor ügyfeleink változásvezetési projektek támogatására kérnek fel, jellemzően már van valamilyen alapvető koncepció a digitális átalakulás céljáról, sőt, akár konkrét szoftver, oktatási anyag vagy sikerkritérium is kiválasztásra, kialakításra került. Éppen ezért egy kisebb kézifékes lassításnak tűnhet, amikor az együttműködés elején az alapvető célokról teszünk fel kérdéseket – a tapasztalataink alapján azonban ekkor még bőven van pontosítandó részlet és tényező a szervezeti működés digitális fejlesztésére vonatkozóan, olyannyira, hogy végül akár az eredeti terveket is érdemben átdolgozzuk a tényleges projekt indulás előtt.
Egy digitalizációs projektet megelőzően rendszert az alábbi szempontok és területek megismerését és alapos felmérését javasoljuk.
A kiindulási alap az alapvető mozgatórugók a digitalizáció mögött. Azaz, mi a fő cél – miért akar a szervezet digitalizálni? A befolyásoló tényezők között minden esetben kitérünk (1) a vállalat környezetének vizsgálatára (különösen a vevőkre és versenytársakra) és (2) a szervezet saját, belső motivációjára (szervezeti stratégia és vízió). Mekkora a digitalizációs verseny a szektorban, hol tartanak a versenytársak? Milyenek a vevői elvárások? Hova kíván eljutni a szervezet közép- és hosszú távon? Miért érzi szükségesnek a digitális fejlesztést? Milyen fejlődési eredményt vár a digitális átállástól?
Ezt követően alapvető fontosságú a felhasználói célcsoport, vagyis a vállalat alkalmazottainak megismerése – hiszen a digitalizációs projekt sikere gyakorlatilag azon áll vagy bukik, hogy milyen szinten képesek birtokba venni az új technológiát a munkavállalók. Ezért kiemelt figyelmet fordítunk a kollégák hozzáállásának megértésére (befogadóak vagy elutasítóak az új technológiákkal szemben?) és jelenlegi ismereteik felmérésére (milyen mély ismeretekkel rendelkeznek az infokommunikációs technológiák terén?).
Külön megismerési folyamatot jelent a vállalaton belüli kulcs stakeholderek elvárásainak összegyűjtése és összesítése. A változás során látnunk kell, hogy mely vezető milyen célok mentén kívánja megvalósítani (vagy éppen elkerülni) a digitalizációs átállást; milyen problémákat és kihívásokat lát az általa vezetett területen; hogyan látja kollégáit, beosztottjait ebből a szemszögből; és milyen saját erőforrásokat áll módjában vagy szándékában a projektre fordítani. A jellemzően interjúsorozta formájában megvalósuló felmérés során minden esetben megszólítjuk a digitalizációs projekt megrendelőjét (hiszen végső soron ő határozza meg a változás kulcspontjait) és a jellemzően érintett területek vezetőit (a meghatározó termelő egységek, az IT, a HR és minden olyan egység, amely az új technológia használatában érintett).
Érintett vagy digitalizációs változásban? Ha érdekel a teljes, digitalizációs változásra felkészítő módszertanunk, vedd fel velünk a kapcsolatot!